"Hegek a lelkemen, mindegyik éget

Mutasd meg, hogy lehet hinni még!

Hitemet vesztve tagadlak téged

Sikolt a föld, s vele ordítanék!"

Ez egy felettébb kedves dal, szintén Kentaur bácsitól, és egész délután ez ment a fejemben. Nagyon jó, de tényleg. De a mai szar napomhoz illik is...anyám hajnali 9-kor képes volt kikelteni az ágyamból, hogy tanuljak...:S Zendülés! Tanultam is, legalábbis egy keveset, de rájöttem, hogy módfelett rosszul vagyok, szóval vettem be gyógyszert, lefeküdtem, és délután kicsit szundiztam. Amúgy ma is voltak szép nagy veszekedések, és ilyenkor mindig elfog egy érzés, aminek összefoglaló neve: miértnemvagyokmáshol

Egyszerűen azt kívánom, hogy bárcsak ne ők lennének a családom, ne velük lenne összekötve az életem...végülis miért pont velük? Lehetne sokkal jobb...bár nem biztos, hogy meg is érdemelném, én sem vagyok szent, lehet, hogy épp ezért csak ez jut nekem. Majd felnőttkoromban csak azért sem alapítok családot, nehogy én is így elkúrjam, mint ezek. Egyedül fogok élni egy kis szar lakásban, amennyire telik a puttó fizetésemből. Egyedül is fogok kimúlni. Vagy, ahogy Andival elterveztük, ketten lakunk majd együtt vén mama korunkban is (leszbi mama életmód), és sok macskánk lesz, és abba halunk bele, hogy szívrohamot kapunk a sok röhögéstől. Szép is lenne...főleg ha annyira nevetünk majd, mint pénteken a 'világörökségeinken', amik a képek, amiket alkottunk.

Ha jók lesztek, és elég kommentet írtok, egyszer bemásolok egy saját gyártmányú verset, vagy ahogy én hívom ezeket, szennyet. Mára ennyi, most nem írok semmi bölcsességet a végére, nincs olyan kedvem...